Ismeretterjesztő
Dr. Rusvai Miklós: Valószínűleg túl vagyunk a járvány csúcsán
2020.05.06. I 18:00
Vírusok jönnek és mennek, míg meg nem találják az ellenszerüket, az ellenük alkalmazható vakcinákat - mondta dr. Rusvai Miklós az Egyenlítő - Home Office adásában. A víruskutató elmondta, Magyarország valószínűleg túl van a koronavírus-járvány csúcsán. A vírus továbbra is itt marad, és lesznek még megbetegedések, de várhatóan már jóval kisebb számban.
Mit nevezünk járványnak?

A járvány egy fertőző betegségnek a nagy számú, tehát úgynevezett halmozott előfordulása viszonylag rövid időszakon belül. Nem feltétlenül lesz minden fertőző betegségből járvány, ugyanis a betegségnek ragályosnak kell lennie ahhoz, hogy terjedjen egyik emberről a másikra - magyarázta a víruskutató. 

Az ókori egyiptomi múmiákon is felismerhetőek a himlő nyomai, egyes piramisrajzokon pedig a gyermekbénulás jelei is láthatóak. Már az ókorban is a sűrűn lakott területeken jelentek meg a járványok. A pestis és a himlő ekkor terjedt el először, és a középkorban is tovább pusztított. Később a kolera és a TBC is elburjánzott.

„A járványok jönnek és mennek, megtaláljuk az ellenszerét, megtaláljuk ellene a vakcinát”

- emelte ki a szakértő.

COVID-19: végre fellélegezhetünk?

Itthon nagy valószínűséggel túl vagyunk az első járványcsúcson. A legnagyobb halálozási szám eddig április 24-én volt, tehát nagyjából erre az időpontra tehető a csúcs is. Reméljük, hogy ez volt a legmagasabb csúcs - szögezte le a víruskutató. 

Kiemelte: biztos, hogy velünk marad a vírus, és időről időre újra számolnunk kell a megjelenésével, de ekkora meglepetést, ekkora betegséghullámot és halálozási számot talán már nem fog okozni. Szerencsére világszerte azt látni, hogy csökken a fertőzöttek száma és a halálozási számok is. 

Jelenleg azzal kapcsolatban végeznek felméréseket, hogy hány ember eshetett át a betegségen, és szerzett ezzel védettséget ellene - ez alapján lehet visszaállítani mindent a normál kerékvágásba. Bizakodásra adhat okot az is, hogy sok más vírushoz hasonlóan a SARS-CoV-2 is kevésbé szereti a most következő meleg, száraz időt.