Ismeretterjesztő
Egy Londonban dolgozó magyar ápolónő beszámolója: már ő is átesett a víruson
2020.05.13. I 18:12
„Összességében nem állunk jól, Európában lettünk a legmagasabb halálozási aránnyal bíró ország” –  mondta az Egyenlítő – Home Office vendégeként Molnár Krisztina ápolónő, író és publicista, aki jelenleg Londonban dolgozik. Az angliai helyzetről, és személyes élményéről is mesélt, ugyanis ő maga is átesett már a koronavírus-fertőzésen. 
Eddig 30 ezer áldozatot követelt Angliában a vírus. Krisztina elmondása szerint jelenleg jobb a helyzet, mint hét hete, ugyanis kevesebb az új fertőzöttek és az áldozatok száma naponta - utóbbi 200-250 fővel csökkent.

Az ápolónő jelenleg az intenzíven dolgozik. A saját osztályát lezárták a járvány miatt, és egy rövid tréning után áthelyezték. 

„Nyilván nem a teljes intenzíves kompetenciával dolgozunk, de minden nővér munkát, ami ezen kívül esik, el tudunk látni”

 - magyarázta Krisztina, akinek kollégái közül sokan vannak házi karanténban.

Ő is átesett már a COVID-19-en

„Örülök, hogy túl vagyok rajta, és nem szívesen emlékezem rá” - vezette fel személyes történetét Rideg Ricsi interjúalanya. Ő egy enyhe formáját kapta el a vírusnak március közepén, majd a hónap végén jöttek ki rajta az első tünetek. Először pokoli fejfájás és szédülés jelentkezett nála, ezek alapján kezdetben nőgyógyászati problémára vagy sztrókra gyanakodott. A koronavírusra nem gondolt, ugyanis úgy tudta, az elsősorban légzési nehézségeket okoz, ami később sem nem volt igazán jellemző a betegsége során. Orvos főnökei is látták az állapotát, ők sem gondolták, hogy a koronavírus tüneteit mutatja, így csak két nap munka után küldték haza. Száraz köhögése és magas láza egyáltalán nem volt, de az iszonyatos fáradtságon és a torokfájáson átesett. Otthon vészelte át a gyógyulás időszakát, erről ezt mondta:

„De jobb is, hogy ha nem fektetik be az embert be kórházba, mert igazából láttam azt az osztályt, az intenzív előszobáját, ahol azok vannak, akik még nem szorulnak igazán komoly kezelésre, de nincsenek jó állapotban, és szerintem az senkinek nem jó, ott még többet lehet beszedni ebből a vírusból, tehát jobb, ha mindenki otthon gyógyul, miután ez egy vírus, gyakorlatilag tüneti kezelése van, ami fájdalomcsillapító, és maximum oxigénszonda orrba."
Nem lélegezhetnek fel

Krisztina úgy látja, akkor kezdték el komolyan venni a vírust a britek, amikor kiderült, hogy a miniszterelnök is elkapta. A gyógyulásának hírére először fellélegeztek, de Boris Johnson nyilatkozatai további aggodalmat keltettek. Többek között elmesélte, hogy az orvosok megkérdezték tőle, van-e végrendelete.

Az ápoló munka lelki oldala

Minden beteghez beszélnek az ápolók, még akkor is, ha altatva vannak. Kedvenc zenéikkel, természetfilmekkel, családjaikról készült felvételekkel, és felolvasott üzentekkel igyekszik támogatni a fertőzöttek mentális állapotát. Krisztináékat lelkileg is megviseli a munka, de ahogy ő fogalmaz, nehéz maszkban sírni, így ha tudnak, erre otthon kerítenek sort.

Az ápolónő a beszélgetés végén megható történeteket mesélt, amelyek Rideg Ricsit is mélyen megérintették.