Ismeretterjesztő
Egy magyar youtuber, aki egy óceánjárón kapta el a koronavírust
2020.05.23. I 16:43
Szécsi László világjáró magyar youtuber lassan 1,5 éve hajóval utazza körbe a Földet. Olyan helyekre jut el így, amiket másként talán sosem járhatna be, látta már Dél-Amerikát, Alaszkát, Hawaii-t, Bora Borát, és videóin keresztül csatornái nézői is vele tarthatnak. Legutóbbi útja sajnos nagy viszontagságot tartogatott számára: ott rekedt egy óceánjárón és megfertőződött a koronavírussal.
Lászlót útja végén a helyi hatóságok nem engedték leszállni az óceánjáróról Chilében, így csak hetekkel később San-Diegóban tudott lecsatlakozni. Később kiderült, hogy a fedélzeten utazott velük egy COVID-fertőzött is, aki végül elhunyt. A hajó utasai közül sokan elkapták a vírust, köztük László is:
Nem volt lázas, mindössze hidegrázást, fáradékonyságot, megfázásos tüneteket tapasztalt. Két tesztet végeztek rajta, a gyorsteszt negatív eredmény mutatott, így csak a második körben derült ki, hogy fertőzött. Azóta túl van a betegségen, ezt egy ellenőrző teszttel állapította meg saját költségére. Nemrég vérplazmát adott, ugyanis a védettek adományaival beteg embereken segíthetnek.