Ismeretterjesztő
Halálos veszély fenyegeti Európát
2023.09.04. I 18:30
Egy új tanulmány szerint Európa 1,1 millió évvel ezelőtt szélsőségesen lehűlt. 

Mivel ekkor már laktak emberfélék a kontinensen, e klímaváltozás végzetes volt számukra. A tudósok szerint a most tett felfedezés egyúttal jelzés a ma élő embereknek is. Európa első lakói a Homo erectus nevű korai emberfaj tagjai voltak. Populációjukat egy 1,1 millió évvel ezelőtt bekövetkezett jégkorszak pusztította el – derült ki egy kutatásból, amit a Science magazin közölt.

A fosszíliák és kőeszközök azt mutatják, hogy a Homo erectus 1,8-1,4 millió évvel ezelőtt vándorolt Ázsiából Európába, a korábbi kutatások pedig azt állapították meg, hogy ezek az ősi emberek 1,1 millió évvel ezelőtt valamilyen rejtélyes okból egyszerűen kihaltak a kontinensről. 

A következő archaikus európai emberekkel kapcsolatos bizonyítékok körülbelül 900 000 évvel ezelőttről származnak; Afrikából és Ázsiából ekkor érkezett Európába a robusztusabb testfelépítésű Homo antecessor.

„Látszólag egy 200 000 éves rés van a korábbi lakók eltűnése és a későbbi emberfaj megjelenése között. Ez a rés éppen az újonnan felfedezett lehűlési fázissal esik egybe, ami arra utal, hogy a hideg elűzte vagy kiirtotta az archaikus embereket" – mondta Chronis Tzedakis, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók megállapították, hogy nagyjából 1,13 millió évvel ezelőtt hideg víz áramlott a természetes vizekbe. Ez a jeges víz azokból az európai jégtakarókból származott, amelyek a korábbi felmelegedések miatt olvadásnak indultak. A jeges olvadékvíz keveredett a folyók, patakok, tavak vizeivel és lehűtötte azokat.

Bolygónk számos hideg és meleg perióduson ment keresztül, a jégkorszak pedig körülbelül 900 000 évvel ezelőtt érte el a csúcsát. Bár voltak elméletek, amelyek egy 1,1 millió évvel ezelőtti drámai lehűlésre utaltak, erre csak most találtak kézzelfogható bizonyítékot a kutatók

A hideg miatt sokkal nehezebbé vált az élelemszerzés, mivel az extrém alacsony hőmérséklet a táplálékul szolgáló növényeket és állatokat is megtizedelte. A hátrányos biológiai tulajdonságok és a tudás hiánya miatt az ősi emberek nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott környezethez

Ez egy történet arról, hogy az éghajlat változékonysága mekkora hatással volt az emberi populációkra a múltban, és egyúttal jelzés a ma emberének is, aki jelenleg szintén szélsőséges időjárási eseményekkel és ökoszisztémában történő változásokkal szembesül"– írták a kutatók.